|
Sok-sok ember kénytelen volt felszállni a betegségipar futószalagjára, de csak kevesen vannak, akik le is tudtak onnan szállni. Ha évek, évtizedek óta kínoz valamilyen betegség, tudod miről beszélek. Egyszer én is felszálltam a futószalagra, de sosem nyugodtam bele. Kerestem, kutattam, kísérleteztem, míg végül sikerült leszállnom, és meggyógyulnom.
Ezt nem gyógyszereknek, vagy csodaszereknek köszönhetem, hanem egy olyan tudományosan bizonyított ténynek, amit sajnos elhallgatnak előlünk.
Mert a legtöbb egészségi probléma többnyire HIÁNYBETEGSÉG. A szervezetünk súlyosan alultáplált, az élelmiszereink szinte alig tartalmaznak tápanyagokat, így a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek hiánya okozza a kialakult betegségeket. A mértéktelenül fogyasztott cukor, és fehérliszt a maradék vitamint is elvonja a szervezettől, így hiperaktivitás, viselkedészavar, elhízás és számos betegség kialakulhat.
Sajnos a gyümölcsök, zöldségek, gabonák már alig tartalmaznak tápanyagokat. Felgyorsult a termelés, hihetetlen rekordtermés köszönhető a vegyszerezésnek, génkezelésnek és műtrágyázásnak. Abból a földből amit így kihasználtak a termelés folyamán, a növény már nem tudja felszívni azokat a tápanyagokat, amit még 30-40 éve még tartalmaztak az élelmiszereink.
Sajnos egyáltalán nem túlzás, hogy az étkezésünkkel a megfelelő mennyiségű vitamint, nyomelemet, ásványi anyagot képtelenség biztosítani. Ezért a hiányzó tápanyagokat multivitamin-készítményekkel ajánlott pótolni. Az a szervezet, amely megfelelően van táplálva, képes önmaga újjáépítésére, regenerálására.
Több éve szedek a családommal együtt multivitamin készítményeket, s ennek köszönhetem, hogy leszálltam a betegségipar futószalagjáról. Szénanátha, hormonzavar, arcüreg-gyulladás, középfül-gyulladás, porallergia, de sorolhatnám még, hogy mitől szabadultam meg csupán a multivitamin készítmények szedésével. Ám mindig gondot okozott a kapszulák, tabletták töménytelen mennyiségének a bevétele.
Felnőttként természetesen rávettem magam a sokszor 15-20 tablettányi mennyiségre, de gyermekeimmel folyamatosan harcolni kellett.
Szerencsére ennek vége, hisz rátaláltam a Nagy Energia folyékony multivitaminra, ami a lehető legtökéletesebb, legtermészetesebb formában tartalmazza a vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket, ráadásul könnyen lenyelhető formában és megfizethető áron.
Mit tud ez a multivitamin?
- 106 féle hasznos tápanyagot tartalmaz magas dózisban,
- könnyen lenyelhető lágyzselatin kapszula,
- ideális a vitaminok aránya,
- sok-sok természetes összetevőt tartalmaz: csipkebogyó, acerola, korall kalcium, citrus bioflavonoidok, Koenzim Q10, Omega-3 stb.,
- hihetetlenül praktikus, higiénikus a csomagolása,
- a kapszula 100%-ban emészthető,
- nem tartalmaz allergéneket: tartósítószereket, élesztőt, glutént, cukrot, sót, keményítőt, búzaszármazékot, kukoricaszármazékot, tejet, vagy tojást,
- a multivitamin folyékony állagú, így a hatékonysága sokkal magasabb, mint egy tablettás multivitaminé!
- minden kapszula azonos tartalmú, így a nap folyamán egyenletesen, akár több részletben is bevehető, nem kell egyszerre 15-20 tablettát bevenned,
- magas korall-kalcium tartalma segít a sav-bázis egyensúly helyreállítsában,
- rendelkezik OÉTI engedéllyel, s a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége ajánlásával,
- számos minőségi tanúsítvány: NSF, GMP.
Ez a vitamin a
Nagy Energia nagydózisú
lúgos multivitamin pH8,3

A Nagy Energia multivitamin készítmény tartalmazza azokat a minden napra szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket, amelyeket be kell juttatnunk a szervezetbe ahhoz, hogy tökéletesen működjön. Könnyen lenyelhető folyékony multivitamin korall kalciummal, búzacsírával, bioflavonoidokkal.
Ez az egyedülállóan komplett folyékony multivitamin, ásványi anyag és nyomelem készítmény extra mennyiségben tartalmaz a szervezet számára létfontosságú tápanyagokat.
Nálunk az egész család a Nagy Energia multivitamint szedi. Ezelőtt nem győztem innen-onnan beszerezni a vitaminokat. A gyerekeknek folyékonyat kellett, mert a tablettásat nem szedték be. Külön kellett még C vitamint és Kalciumot szednünk az eddig használt multivitaminok mellé. Amióta a Nagy Energia multivitamint vásároljuk, azóta nincs erre gond, mert ez a készítmény megfelelő mennyiségű vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. A gyermekeim napi 2-3 kapszulát, a férjem és én pedig 6 kapszulát szedünk belőle naponta, így jelentősen kedvezőbb a havi multivitaminra költött költségünk. Ráadásul ezt a kapszulát könnyen lenyelik a gyerekek, s ez egy gyermekes anyukánál nagyon fontos, hisz nem kell harcolni a gyerkőcökkel
Kovács Sándorné Erzsébet, Békéscsaba |
A készítmény nagy arányban tartalmaz természetes anyagokat többek között acerola cseresznyét, csipkebogyót, citrus bioflavonoidokat . Az A vitamin sárgarépából, az E vitamin búzacsíra olajból, a C vitamin kukoricából és szőlőcukorból, rutin japánakácnak a virágbimbójából, a 72 féle nyomelem tengeri korallból (korall kalcium) van kivonva.
Kivételes formájának köszönhetően az emberi szervezetet a nap folyamán folyamatosan ellátja vitaminokkal.

A Magyar Természetgyógyászok Szövetsége ajánlásával!
Egy doboz Nagy Energia multivitamin ára 11.200 forint, mely tartalmaz 270 db könnyen lenyelhető kapszulát. 1 levél 9 db kapszulát tartalmaz. A doboz 30 levelet tartalmaz.
Az összetevők lágy zselatin burokba vannak zárva, teljesen pontosan egyforma mennyiségű hatóanyagot tartalmazva. Maga a burok is természetes anyag (fehérje), ezért teljes mértékben emészthető.

Részletes összetevő táblázat:
| Aktív összetevő |
Aktív összetevő
1 db lágyzselatin kapszulában |
RDA % |
9 db kapszulában |
| C-vitamin |
277,787 mg |
463 |
2500 mg |
| Citrus bioflavonoidok |
111,11 mg |
** |
1000 mg |
| Kalcium |
111,11 mg |
13,9 |
1000 mg |
| E-vitamin (133 NE) |
89,67 mg |
896,70 |
808 mg |
| B1-vitamin |
83,33 mg |
5952,1 |
750 mg |
| Korall Kalcium nyomelemekkel |
66,67 mg |
** |
600 mg |
| Magnézium |
55,55 mg |
18,5 |
500 mg |
| Acerola |
16,67 mg |
** |
150 mg |
| Csipkebogyó |
16,67 mg |
** |
150 mg |
| B6-vitamin |
16,67 mg |
833,5 |
150 mg |
| B3-vitamin |
16,67 mg |
92,6 |
150 mg |
| B2-vitamin |
16,67 mg |
1041,9 |
150 mg |
| Pantoténsav |
16,67 mg |
277,8 |
150 mg |
| PABS |
16,67 mg |
** |
150 mg |
| Kolin |
16,67 mg |
** |
150 mg |
| Inozitol |
16,67 mg |
** |
150 mg |
| Kálium |
10 mg |
0,3 |
90 mg |
| Rutin |
5,56 mg |
** |
50 mg |
| L-Glutaminsav |
5,56 mg |
** |
50 mg |
| Vas |
4 mg |
28,6 |
36 mg |
| Cink |
3,33 mg |
22,2 |
30 mg |
| Mangán |
889 μg |
22,2 |
8000 μg |
| A-vitamin (2 222 NE) |
667 μg |
83,3 |
6000 μg |
| Réz |
444 μg |
31,7 |
4000 μg |
| Folsav |
133,33 μg |
66,7 |
1200 μg |
| Jód |
50 μg |
33,3 |
450 μg |
| B12-vitamin |
16,67 μg |
1667 |
150 μg |
| Biotin |
16,67 μg |
11,1 |
150 μg |
| Króm |
11,11 μg |
9,3 |
100 μg |
| Szelén |
5,56 μg |
7 |
50 μg |
| Molibdén |
5,56 μg |
2,2 |
50 μg |
| D-vitamin (89 NE) |
2,22 μg |
44,4 |
20 μg |
| Koenzim Q10 |
5 mg |
** |
45 mg |
Omega 3
ebből EPA
ebből DHA |
1,5 mg
0,9 mg
0,6 mg |
** |
13,5 mg
8,1 mg
5,4 mg |
A multivitaminok felszívódását nagyban segíti, ha közvetlenül étkezés közben, vagy étkezés után fogyasztjuk. Így az étellel elkeveredve sokkal jobban hasznosul!
Sosem hittem, hogy ilyen fontosak a vitaminok. A szülés után hónapokig küszködtem az érzékeny fogaimmal. Érzékenyek voltak mindenre, már alig mertem bármit is enni. Kipróbáltam a csodafogkrémeket, de épp csak enyhítettek a problémán. Ekkor bukkantam erre a honlapra, s meggyőzött arról, hogy próbáljak változtatni az eddigi életemen. El kezdtem szedni a Nagy Energia multivitamint, és már másnapra elmúlt a fogérzékenységem. Alig hiszem el, hogy mindez a C vitaminhiánynak volt köszönhető. Köszönöm az infót és a segítséget!
Csaba Jánosné, Budapest |

Jó szívvel ajánlom!
A családommal mi a Nagy Energia multivitamint fogyasztjuk évek óta. Pollenallergia, hormonzavar, szénanátha, különböző allergiák és középfülgyulladás, amitől azóta megszabadultunk.
Neked is jogod van az egészséghez!
Ne feledd, a változtatás döntését egyedül csak te hozhatod meg, más nem fogja megtenni helyetted! Sok sikert kívánok hozzá, és nem utolsó sorban nagyon jó egészséget, bárhogy is döntesz!
Jó egészséget és minden jót kívánok!

P e t n e h á z i S z i l v i a
www.viztisztitas-csaladbarat-aron.hu
5516. Körösladány, Batthyány utca 36.
e-mail: info(kukac)viztisztitas-csaladbarat-aron(pont)hu
Ui.: Amennyiben bármilyen problémád, kérdésed adódik a víztisztítóval, illetve a vásárlással kapcsolatosan, a Gyakran Feltett Kérdések oldalon bőséges segítséget találsz, vagy írd meg kérdéseidet, örömmel állok a rendelkezésedre. |